Hatékony céges folyamatok

Biztonság, tervezhetőség, költséghatékonyság empatikusan

virtuális asszisztens

Hatékony céges folyamatok

Megállítanád a mókuskereket?

Tele vagy üzleti ötletekkel, amiket megvalósítnál?

Szeretnél egy nyugodt hétvégét a családoddal?

Hogyan segítettem már cégeknek elérni a hatékony működést?

Eszter kisgyermekes anyaként a hét szinte minden napján találkozott az óvónő dühös tekintetével, amikor a kisfiáért az oviba ment. És minden délután el kellett magyaráznia a kisfiának, nagyon sajnálja, hogy megint ő az utolsó az oviban, akit hazavisznek, de anyának ma is rengeteg dolga volt. Egyik nap elege lett ebből. Feltette magának a kérdést, hogy már sosem fogja tudni hatékonyan beosztani az idejét?

Eszternek ugyanis van egy munkaruházati boltja, ami nagyon jól megy. A kollégájával alig győzik a munkát. Eszternek minden nap több órás munkát jelentett a házipénztár kezelése. És ekkor kért tőlem segítséget, nézzük át, hogyan tudunk gyorsítani a napi munkán és hogyan tudja átadni ezt a feladatot a kollégájának.

Leültünk és átnéztük együtt a céges folyamatokat, milyen feladatok kapcsolódnak a házipénztárhoz, ellenőriztük beállítható-e automatizmus a számlázórendszerben és szerencsére igen. Készítettünk egy ellenőrző riportot ugyanitt. Az elkészült az új folyamat a házipénztárra, a folyamatot dokumentáltam, kézikönyvet készítettem, ami alapján könnyedén átadható lett a munka Eszter kollégájának. Pár nap alatt meg is történt az átadás és Eszternek heti két órája felszabadult, elég volt csak az ellenőrző riportot futtatnia, hogy megnézze, minden rendben van-e a házipénztárral. Eszter azóta minden nap időben odaér az oviba, a délutánokat nyugalomban tölti a kisfiával. És a kisfia is boldog.

Péter imád futni, minden este egy-másfél órát fut rendszeresen. Újra készül a maratonra. Fél évvel ezelőtt azonban napoking nem jutott ideje futni. Rengeteg munkája volt és minden este 9 után ért haza.

Péternek műanyagipari vállalkozása van és annyira felfutottak a megrendelései, hogy elmaradt az alapanyag rendelésekkel és a számlázásokkal is. Ekkor hívott fel.

Megnéztem a számlázó és készletkezelő rendszerét és egyből láttam, hogy nem alkalmas nagytömegű számlák kiállítására, nem automatizálható a számlázás, illetve a készletkezelő rendszere sem alkalmas arra, hogy a vevői és a szállítói megrendeléseket kezelni tudja. Folyamatfejlesztésre volt szükség, hogy hatékonyan működjön a számlázás. Gyors megoldásként javasoltam Péternek egy remek virtuális asszisztenst, akinek ki tudta szervezni a számlázást, majd megvizsgáltuk a kollégái közül ki tud besegíteni a rendelések kezelésbe. Hosszú távú megoldásként megnéztem, hogy milyen elérhető vállalatirányítási és számlázó, készletkezelő rendszerek vannak a piacon. Együtt kiválasztottuk a Péter cégének megfelelőt. Ezután összeállítottam egy tervet, hogyan és mikor tudunk elindulni az új rendszerrel, hogyan konvertáljuk át a partner és terméktörzset. Leteszteltem, a számlázást és a rendeléskezelést az új rendszerben és két hónap múlva már az új szoftvert használta Péter cége. Péter azóta minden nap eljut futni, a múlt héten ráadásul remek idővel lefutotta a Budapest maratont.

Gabinak mindig is nagy álma volt, hogy elvégezze a jogi egyetemet. Évekig halogatta a jelentkezést, mert soha nem volt elég ideje a munkája miatt.

Gabi egy sikeres rendezvényszervező cég vezetője. Imádta a munkáját, de már szeretett volna váltani és ügyvédként dolgozni. Felhívott telefonon, hogy segítsek neki heti 8 órát felszabadítani az idejéből, növeljük egy kicsit a hatékonyságát, mert nem akarja tovább halogatni az egyetemi jelentkezést.

Megkezdtük a cége átvilágítását, a folyamatfejlesztés projektet, melynek keretében átnéztük a munkafolyamataikat, megvizsgáltuk, melyiket tudja rajta kívül más is elvégezni, ki lehet-e szervezni valamelyik feladatot egy alvállalkozónak. Átszerveztük úgy a munkát úgy, hogy az ajánlatok készítését, amiket eddig Gabi vitt, átvette az egyik kolléganője, aki GYES-ről tért vissza részmunkaidőben dolgozni. Az egyik kollégája átvette Gabitól a számlázást, mert az ő munkáját, a Facebook és LinkedIn posztok írásást, kiszervezték egy profi szövegírónak. Gabi ma már harmadéves a jogi egyetemen és megkezdte a cégvezetés átadását a húgának, aki korábban is tulajdonostársa volt a vállalatban. Ha meglesz a diplomája, Gabi készen áll arra, hogy megnyissa az ügyvédi irodáját.

Dolgozz velem!

Dolgozz velem!

Baksa Zsuzsanna vagyok. 25 év multinacionális környezetben szerzett tapasztalattal az alapoktól teszem rendbe az üzleti folyamataidat. Ha azt érzed, hogy kicsúszott a kezedből az irányítás, ha nem látod át melyik munkatársad, milyen feladatot végez, ha nem érzed hatékonynak a vállalkozásod működését, ha hiába fejleszted a céged, nem jönnek az eredmények, akkor

itt az ideje, hogy beszéljünk!

Részletes pillanatfelvételt készítek a céged működéséről, megmutatom, mit és hogyan szervezz át, hogyan fejleszd a folyamataidat a költséghatékony működéshez. Megtalálom a számodra és a vállalkozásod számára legmegfelelőbb megoldást erre:

- lehet, hogy elég csak átszervezned vagy delegálnod feladatokat.

- de sok esetben a kiszervezés egy szakértő alvállalkozónak, például egy virtuális asszisztensnek, szövegírónak már érezhető megtakarítást jelenthet a cégednek.

- gyakran egy szoftveres megoldással, számlázó-, készletkezelő rendszer, érhető el a legnagyobb hatékonyságnövelés.

Nemcsak megoldást javaslok, hanem a megvalósításban is támogatlak.

Meggyőződésem, hogy egy vállalkozást csak egy egészként, minden részletre figyelve lehet csak vizsgálni, megoldást kínálva minden problémára, ami egy folyamatelemzés során kiderül. Ehhez elengedhetetlen, egy csapat, hogy pont azt a szakértő tudjon támogatni téged, akire a legnagyobb szükséged van.

Ismerd meg őket!

Ismerd meg őket!​

Vető Zsuzsanna - üzleti coach

Minden vezetőben felmerülnek kérdések nap, mint nap. Például:
  • Mit csináljak a nehezen kezelhető kollégával, partnerrel?
  • Hogyan csináljam tovább, amikor épp elegem van?
  • Hogyan kapcsoljak ki a munkából és legyen a magánéletemre elég időm?
  • Hogyan tudok szintet lépni?
  • Hogyan tudom a csapatomat még jobban vezetni?
Több mint 1000 óra coachinggal a hátam mögött vezetőket támogatok abban, hogy legyen válaszuk a fenti kérdésekre, szituációk megugorhatóak legyenek, magabiztosan kezeljék őket, legyen egy saját eszköztáruk a megoldáshoz.

Halász Judit - fényképész és énképező

Olyan nekem a fotózás, mint a levegő, ami nélkül nem lehet élni, amit muszáj csinálni. Üzleti és személyes portrékat és termékfotókat készítek.

A speciális szolgáltatásom (Énképezés) keretében pedig segítek azoknak, akik meg vannak győződve arról, hogy nem fotogének, magabiztosan és önazonosan jelen lenni a fotózásokon és minden olyan helyzetben, ahol reflektorfényben vannak.

Bányai Balázs - online marketing tanácsadás és kivitelezés

Cégvezetőknek és marketingeseknek segítek abban, hogy több vevőt tudjanak szerezni az internetről.

Több mint 200 céggel dolgoztam, akiknek már segítettem rendbe tenni az online vevőszerzésüket. Fő szakterületem a Facebook és Google hirdetések, valamint a Remarketing.

Az online marketing területén belül szinte minden feladatkörben szereztem saját tapasztalatot: építettem honlapot és webáruházat, kezeltem hirdetési fiókokat, részt vettem stratégia kialakításában, tanácsadóként támogattam az ügyfeleimet, vezettem online marketing csapatot, tartottam csoportos képzéseket, egyéni mentorálást, saját konferenciát szerveztem, és rendszeresen előadtam mások rendezvényein.

Közgazdász vagyok. 2014-ben Google Partner minősítést szereztem. Elvégeztem Ryan Deiss számos képzését, és 2015-ben Vevőszerzés Specialista lettem. Minősítést szereztem vevőélettartam érték növelésből, e-kereskedelemből, e-mail és tartalom marketingből, szövegírásból és optimalizálásból.

online-vevoszerzes.hu

Promera - innovatív szoftveres és üzleti megoldások

A cég olyan vállalatoknak nyújt segítséget, akik szeretnének hatékonyabban működni, optimalizálni a folyamataikat és növelni a teljesítményüket.  A Promera a szoftverfejlesztési szolgáltatások széles skáláját kínálja, ideértve az egyedi szoftverfejlesztést, a szoftverintegrációt, a rendszerbevezetést és az üzemeltetést. A cég szakértői több évtizedes tapasztalatukkal az ügyfelek igényeire szabott megoldásokat kínálnak, figyelembe véve az ügyfeleik valamennyi adottságát, továbbá az ügyfelekkel közösen dolgoznak a vevők számára a lehető legnagyobb siker elérésén.

A Promera projektjeiben sikeresen működik együtt Tanácsadó, Projektmenedzsment, Coach, Pályázatíró, Folyamatelemző, Könyviteli és HR tanácsadó vállalkozásokkal és más IT szolgáltatókkal. Kiemelt projektjeink:
timebeez.hu
– Vállalatirányítás: vallalkozzdigitalisan.hu
– Logisztika
– Naperőművek kezelését megvalósító megoldás – Mesterséges intelligencia technológiával.

Eddig ennyi órát takarítottam meg az ügyfeleimnek

0

amit bevételnövelésre fordítottak

0

amit az új ügyfelek szerzésére fordítottak

0

amit a gyerekeikkel töltöttek

Akik már nyertek velem

Huszár Ágnes

Managing Partner, Fast English Oktató Kft.

Zsuzsa megbízhatóan és hatékonyan dolgozik. Nem ismer lehetetlent, minden problémára talál megoldást. Együtt gondolkodik az ügyféllel.

Amióta együtt dolgozunk sokkal nagyobb figyelmet tudok fordítani a szakmai munkára a cégen belül.

Részt tudok venni a tréning anyagok kidolgozásában. Több időt tudok tölteni egyéni nyelvi coachinggal, vezetők nyelvi felkészítésével.

Fabini Piroska

Ügyvezető,

Videómarketing Műhely Kft.

Zsuzsa levette a vállamról a könyvelőnek leadandó anyag összekészítését, a több ezer fős szakmai csoportunkba a beengedést és a dokumentációt, rendszeresen részt vesz a kampányok előkészítésében és dokumentációjában, összeállítja és frissíti a folyamatleírásokat, összerakja az előadásaim diáit, illetve a letölthető pdf-einket.
Ráadásul idén a sales-folyamatokba is besegített, szép eredményeket hozott, és teljesen nyugodt lehettem, hogy a leendő ügyfeleink a legjobb kezekben vannak, amikor vele beszélnek.

Érzelmileg megterhelőbb emailezéseket is bíztam már jópárszor rá, és a legjobbat hozta ki ezekből, plusz engem is tehermentesített.
Nehéz szervezési és érzékenyebb HR-helyzetben is volt már, hogy igencsak jól jött a tapasztalata, profizmusa.
Nagy szeretettel ajánlom, ha az emberi kapcsolatokban is figyelmes és a munkájára is igényes munkatársra van szükséged!

Hadnagy Nóra

Ügyvezető, B&H Immoinvest Kft.

Több, mint 15 éves együttműködésünk alatt multinacionális cégen belül és kisvállalati ügyfélként is dolgoztam együtt Zsuzsával. 

Lényeglátását és empatikus hozzáállását régről ismerve nem volt kérdés számomra, hogy saját vállalkozásom megsegítésére is őt keresem fel. Jól tettem!

Velünk tartasz?

Ha igen, olyan térképet adunk a kezedbe, amivel a támogatásukkal biztonságosan kitalálsz a káoszból, növelheted céged hatékonyságát, továbbá megtanítunk arra, hogyan működj stabilan nélkülünk is.

Ahhoz, hogy a Te igényeidre szabva tudjunk segíteni Neked, töltsd ki a kérdőívet és regisztrálj 30 perces online konzultációnkra.

Így tudsz velem együtt dolgozni

Így tudsz velem együtt dolgozni

Scroll to top