Adatvédelmi tájékoztató

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

1. A Tájékoztató célja és hatálya

Jelen adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: „Tájékoztató”) célja, hogy meghatározza a Baksa Zsuzsanna egyéni vállalkozó (a továbbiakban: „Adatkezelő”) által vezetett nyilvántartások/adatbázisok felhasználásának törvényes rendjét, valamint biztosítsa az adatvédelem alkotmányos elveinek, az információs önrendelkezési jognak és adatbiztonság követelményeinek érvényesülését, valamint, hogy a törvényi szabályozás keretei között személyes adataival mindenki maga rendelkezzen, azok kezelésének körülményeit megismerhesse, illetve megakadályozza a jogosulatlan hozzáférést, az adatok megváltoztatását és jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát. Továbbá jelen Tájékoztató tájékoztatásul szolgál az érintetteknek az Adatkezelő adatkezelési gyakorlatának bemutatására.

Adatkezelő adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a https://viras.hu/ alatti címen. Adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására, mely esetleges változásokról kellő időben értesíti a honlap látogatókat. Adatkezelő elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Adatkezelő az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát:

2. Irányadó jogszabályok

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet; a továbbiakban: „GDPR”)

2011 évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban:„Infotv.”) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban:Ptk.”) 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: „Pp.”) 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (a továbbiakban: „Eker. tv.”); 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (a továbbiakban: „Grt.”).

3. Az Adatkezelő adatai

Az Adatkezelő aktuális adatai a következők:

Név: Baksa Zsuzsanna egyéni vállalkozó

Székhely: 8000 Székesfehérvár Ligetsor 11. 1/13.

Postai cím: 8000 Székesfehérvár Ligetsor 11. 1/13.

Adószám: ……………………….

E-mail cím: info@viras.hu

Tel: +36 20 200 1709

Honlap: https://viras.hu/

Adatfeldolgozók:

Cégnév: EVOLUTIONET KFT. (székhely: 7342 Mágocs, Széchenyi utca 75. cjsz: 02-09-075023)

Adatfeldolgozói feladat: online tárhely biztosítása

Cégnév: ………………….. (székhely:………………. cjsz: ………………)

Adatfeldolgozói feladat: hírlevél szolgáltatások

Cégnév: Online Számla, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Adatfeldolgozói feladat: számlázási szolgáltatások

Cégnév: Borg-Humán bt (székhely: 2100 Gödöllő Eperjes u.10., adószám:24597533-1-13, cégjegyzékszám: 13-06-025355) Adatfeldolgozói feladat: könyvelési szolgáltatások

Az adatkezelés időtartama számla kiállítás esteén: a vásárlások adatai tekintetében a Számv. tv. 169. § (2) bekezdése alapján 8 év.

Adatkezelő a Online Számla szolgáltatásai igénybevételével állít ki számlát, melynek keretében adatfeldolgozóként megkapja a Vevők számlázási adatait (név, cím, nem természetes személy esetén adószám).

Az adatkezelő számlái (az abban foglalt adattartalommal) továbbításra kerülnek a könyvelést ellátó adatfeldolgozó részére:

4. A kezelt személyes adatok köre, az adatkezelés célja, időtartama és jogcíme

Az Adatkezelő adatkezeléseit az érintettek önkéntes hozzájárulásán vagy törvényi felhatalmazás alapján végzi. Önkéntes hozzájárulás esetén az érintett bármikor kérhet tájékoztatást a kezelt adatok köréről, illetve azok felhasználásának módjáról, továbbá visszavonhatja hozzájárulását, kivéve meghatározott esetekben, amelyekben jogszabályi kötelezés alapján folytatódik az adatkezelés (ilyen esetekben az Adatkezelő tájékoztatást nyújt az adatok további kezeléséről az érintett részére).

Az adatközlők kötelesek minden megadott adatot legjobb tudásuk szerint, pontosan közölni.

Amennyiben az adatközlő nem a saját személyes adatait adja meg, úgy az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

Amennyiben az Adatkezelő adatfeldolgozók, vagy más harmadik személyek felé továbbítják az adatokat, úgy ezekről az Adatkezelő nyilvántartást vezet. Az adattovábbításról szóló feljegyzésnek tartalmaznia kell az adattovábbítás címzettjét, módját, időpontját, valamint a továbbított adatok körét.

Az Adatkezelő egyes tevékenységeihez tartozó adatkezelések:

Feliratkozás űrlapra a honlapunkon keresztül (https://viras.hu/kapcsolat/ )

Az adatkezelés jogalapja: érintetti hozzájárulás

A kezelt adatok köre: név, e-mail cím,tárgy

„Megrendelés” vagy „Kérdésem van” tárgykörben és a Megjegyzés rovatban tölthető ki az űrlap.

Az adatkezelés célja: digitális anyag, hírlevél és ajánlat e-mailben történő elküldése

Az adatok törlésének határideje: a feliratkozást követő 10 év

Az adatközlés hiányának esetleges következménye: ajánlat adás és szolgáltatás ismeretés ellehetetlenülése; ingyenes blogcikk értesítők küldésének ellehetetlenülése.

A https://viras.hu/  weboldal látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását külső szolgáltatóként több szerver is segíti. A mérési adatok kezeléséről az adatkezelők a következő címeken adnak részletes felvilágosítást:

A weboldal látogatottságának méréséhez és látogatóinak viselkedésének figyeléséhez, statisztikák készítéséhez és hirdetései eredményességéhez a Google Analytics, Google Remarketing, AdWords Konverziókövetés, programokat használjuk.

A hivatkozott programok a böngészőben ún. Cookie-kat (sütiket) helyeznek el, melyek felhasználói egyedi azonosítókat tárolnak. A weboldalra látogatóként engedélyezed a Google Analytics, AdWords Konverziókövetés programok használatát. Egyben hozzájárulsz viselkedésed figyeléséhez, követéséhez és a programok által nyújtott minden szolgáltatás igénybe vételéhez.

Mindezek mellett lehetőséged van bármikor a cookie-k adatrögzítését és adattárolását a jövőre vonatkozóan letiltani a lentiek szerint. Tájékoztatunk, hogy a Google Analytics, Google Remarketing, AdWords Konverziókövetés programok beállításai és használata teljes mértékben megfelelnek az adatvédelmi hatóság követelményeinek.

A Google tájékoztatása szerint a Google Analytics főleg első féltől származó cookie-k segítségével jelenti a webhelyén létrejött látogatói interakciókat. Ezek a cookie-k csak személyazonosításra alkalmatlan információkat rögzítenek. A böngészők nem osztják meg a saját cookie-kat a domainek között.

Google Analytics

Célja, hogy az adatkezelő mérni tudja a weboldal látogatók viselkedését, és a weboldal felhasználói élményét.

Google AdWords konverziókövetés

A Google AdWords konverziókövetés célja, hogy az adatkezelő mérni tudja az AdWords hirdetések hatékonyságát. Ezt a Felhasználó számítógépén elhelyezett cookie-k segítségével teszi, amelyek 30 napig léteznek.

https://viras.hu/.cookie kezelése

A szolgáltató a testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

Az adatkezelés célja: a felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, a felhasználók azonosítása, nyomon követése, a honlaplátogatás során rögzített adatok felhasználásával személyre szabott ajánlatok megjelenítése, a webáruház üzemeltetése, webanalitikai mérések.

Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelőnek jogos érdeke fűződik a felhasználók azonosításához és a visszaélések megakadályozásához [GDPR 6. cikk (1) bek. f) pontja].

Adatfeldolgozók:

Név: Baksa Zsuzsanna egyéni vállalkozó

Adatfeldolgozói feladat: cookie feldolgozása, elemzése, személyre szabott ajánlat elkészítés, megjelenítés, webanalitika mérés, felhasználó szokásainak feltérképezése.

A munkamenet lezárultáig érvényes süti csak a böngésző bezárásáig marad a számítógépen. A pontos érvényességi idővel rendelkező (állandó) sütik törlésükig, de legkésőbb érvényességi idejük lejáratáig tárolódnak a számítógépen.

A Google mint külső szolgáltató szintén sütit kezelhet céljai megvalósítása érdekében. A Google süti kezeléséről a http://www.google.com/intl/hu/policies/ címen kapható tájékoztatás az adatkezelőtől.

A sütit a felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomkövetés megnevezéssel van lehetőség.

5. Az érintettek jogai, jogorvoslati lehetőségek

Tájékoztatáshoz való jog:

Az Adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

A tájékozódáshoz való jog írásban a Bevezetésben, illetve a 4. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül gyakorolható.

Az érintett részére kérésére – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása és beazonosítását követően – szóban is adható tájékoztatás.

Az érintett hozzáféréshez való joga:

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Személyes adatok harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítása esetén az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról.

A Adatkezelő. az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Az érintett kérelmére az információkat a Adatkezelő. elektronikus formában szolgáltatja.

Helyesbítés joga:

Az érintett kérheti a Adatkezelő. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését, és a hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog:

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Adatkezelő. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Az adatkezelés korlátozásához való jog:

  • Az érintett kérésére a Adatkezelő. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:
  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

A Adatkezelő. az érintettet az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

Adathordozáshoz való jog:

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

Tiltakozás joga:

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is.

Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

A személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése elleni tiltakozás esetén az adatokat e célból a Adatkezelő. nem kezeli.

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást:

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. Nem alkalmazható a fenti jogosultság, ha az adatkezelés

  • az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
  • meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
  • az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

Visszavonás joga:

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

6. Kapcsolatfelvétel

Az Adatkezelővel való kapcsolatfelvétel során beérkező e-mailt, és annak tartalmát (így különösen a feladó nevét, címét, a dátumot, a csatolmányokat) az Adatkezelő 10 évig tárolja, majd törli.

Hangrögzítés nem történik a telefonhívások során.

Adatkezelő. minden, hozzá beérkezett e-mailt a küldő nevével, e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb öt év elteltével töröl.

Általános tájékozódási céllal történő telefonbeszélgetés esetén ügyfélszolgálat személyes adatokat nem rögzít.

Kezelt adatok köre: telefonáló neve, telefonos elérhetősége vagy email címe, telefonálás célja, oka, amennyiben már leadott szerződéssel kapcsolatos, akkor a szerződés azonosítószáma.

Adatkezelés célja: telefonáló igényeinek megfelelő szolgáltatás, kérdésekkel kapcsolatos visszajelzés

Érintettek köre: telefonáló, email író személy

Adatkezelés jogalapja: az adatkezelés a szerződés teljesítéséhez vagy a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges [GDPR 6. cikk (1) bek. b) pontja]

Amennyiben társaságunktól bármilyen visszajelzést igényel, adatai megadásának hiányában társaságunk kérését nem tudja teljesíteni.

7. Az adatok tárolásának módja, biztosítása

Adatkezelő az általa kezelt adatokat – mind papír, mind elektronikus formában – a székhelyén őrzi.

Adatkezelő a működéséhez olyan informatikai rendszert használ, amely biztosítja, hogy az adatok: változatlansága igazolható legyen (adatintegritás); hitelessége biztosított legyen (adatkezelés hitelessége); az arra jogosultak számára hozzáférhetőek legyenek (rendelkezésre állás); illetve, hogy a jogosultalan hozzáférés ellen védett legyen (adat bizalmassága). Az adatok védelme kiterjed különösen: a jogosultalan hozzáférésre; megváltoztatásra; továbbításra; törlésre; nyilvánosságra hozatalra; véletlen sérülésre; véletlen megsemmisülésre; illetve az alkalmazott technika megváltozása megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válásra.

Adatkezelő az elektronikusan kezelt adatok védelme érdekében a technika mindenkori állása szerint megfelelő szintű biztonságot nyújtó megoldást alkalmaz. A megfelelőség vizsgálata során különös hangsúlyt kap az Adatkezelőnél végzett adatkezelés során felmerülő kockázat mértéke. Az informatikai védelem biztosítja, hogy a tárolt adatok közvetlenül ne legyenek az érintettetekhez rendelhetők vagy összekapcsolhatók (kivéve, ha jogszabály azt megengedi).

Az Adatkezelő az adatkezelése során biztosítja, hogy: az arra jogosult hozzá tudjon férni az adatokhoz, amikor szüksége van rá; csak az férjen az információkhoz, aki erre jogosult; az információ és a feldolgozás módszerének pontossága és teljessége védve legyen.

Az Adatkezelő, és esetlegesen igénybe vett adatfeldolgozói mindenkor védelmet biztosítanak informatikai rendszereik ellen irányuló csalás, kémkedés, vírusok, betörések, rongálás, természeti csapások ellen. Adatkezelő (illetve az adatfeldolgozó) szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokat alkalmaz.

Az Adatkezelő felé interneten keresztül – bármely formában – továbbított üzenetek fokozottan ki vannak téve az olyan hálózati fenyegetéseknek, amelyek az információk módosítására, illetékteleneknek való hozzáférésre, vagy egyéb illegális tevékenységre vezetnek. Az ilyen veszélyek elhárítására ugyanakkor az Adatkezelő mindent megtesz, ami a mindenkori technika állása szerint, ésszerűen megtehető, és tőle elvárható. Ennek érdekében az alkalmazott rendszerek megfigyelés alatt állnak, hogy a biztonsági eltéréseket rögzíthesse, hogy bizonyítékot szerezzen biztonsági eseményre vonatkozólag, illetve, hogy vizsgálhassa az óvintézkedések hatékonyságát.

Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi

  1. a) a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  2. b) a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
  3. c) a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

Az Adatkezelő a partnerei, beszállítói kapcsolattartóinak adatait üzleti értesítés, kapcsolattartás céljából kezeli.

Az adatkezelés célja: Adatkezelő partnereivel, beszállítóival való kapcsolattartás, üzleti célú értesítések küldése, az üzleti együttműködés elősegítése szerződés teljesítése céljából, a szerződő partnerek érdekében.

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja, mivel Adatkezelő. jogos érdeke partnereivel történő üzleti kapcsolattartás.

A kezelt személyes adatok típusa: név, e-mail cím, telefonszám, beosztás, munkahely, a partnercéggel kötött szerződés teljesítésével összefüggő egyéb információk; számlázási adatok; a cég neve/Vezetéknév és keresztnév; cím, telefon; cég adatok; adószám; közösségi adószám, szállítási adatok.

Az adatok kezelésének időtartama: a kapcsolattartó adott munkakörben történő foglalkoztatásáig, vagy az üzleti kapcsolat lezárásáig.

8. Eljárási szabályok

Amennyiben az Adatkezelőhöz a GDPR 15-22. cikke szerinti valamely kérelem érkezik be, úgy adatkezelő a lehető leggyorsabban, de legkésőbb 30 napon belül írásban tájékoztatja az érintettet a kérelem alapján foganatosított intézkedésekről.

Amennyiben a kérelem összetettsége vagy egyéb objektív körülmény indokolja, a fenti határidő egyszer, legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról Adatkezelő írásban értesíti az érintettet, a meghosszabbítás megfelelő indoklásával együtt.

Adatkezelő a tájékoztatást ingyenesen biztosítja, kivéve, ha:

az érintett ismételten, lényegében változatlan tartalomra kér tájékoztatást/intézkedést; a kérelem egyértelműen megalapozatlan;

a kérelem túlzó.

A (3) pont szerinti esetekben Adatkezelő jogosult:

a kérelmet megtagadni;

a kérelem teljesítését az azzal összefüggő, ésszerű díj megfizetéséhez kötni.

Amennyiben a kérelmező papíralapon, vagy elektronikus adathordozón (CD-n vagy DVD-n) kéri az adatok átadását, úgy Adatkezelő az érintett adatok egy másolati példányát ingyenesen átadja a kért módon (kivéve, ha a választott platform technikailag aránytalan nehézséget jelentene). Minden további igényelt példányért 500,- Ft adminisztrációs díjat kér oldalanként/CD-DVD-nként.

Adatkezelő az általa kivitelezett helyesbítésről, törlésről, korlátozásról értesíti mindazon személyeket, akikkel az érintett adatokat korábban közölték, kivéve, ha a tájékoztatás lehetetlen, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel.

Amennyiben az érintett kéri, Adatkezelő tájékoztatást ad, hogy adatai mely személyek felé került továbbításra.

Adatkezelő a kérelemre adandó válaszát elektronikus formában teszi meg, kivéve, ha:

az érintett kifejezetten eltérő módon kéri a választ, és az nem okoz indokolatlanul magas többletkiadást az Adatkezelőnek;

az Adatkezelő nem ismeri az érintett elektronikus elérhetőségét.

9. Kártérítés

Amennyiben bármely érintett az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenved, úgy jogosult az Adatkezelőtől és/vagy az adatfeldolgozótól kártérítést követelni. Amennyiben az Adatkezelő és adatfeldolgozó(k) is érintettek a jogsértés elkövetésével, úgy a bekövetkezett kárért egyetemlegesen felelnek.

Az adatfeldolgozó kizárólag abban az esetben felel a felmerült károkért, ha megsértette a vonatkozó adatvédelmi jogszabályok kifejezetten az adatfeldolgozókra megfogalmazott előírásait, illetve, ha a kár az Adatkezelő utasításainak figyelmen kívül hagyása miatt állt be.

Az Adatkezelő, illetve az esetleges adatfeldolgozók csak abban az esetben felelnek, ha nem tudják bizonyítani, hogy a kárt előidéző eseményért, körülményért nem felelősek.

10. Jogorvoslat

Amennyiben kifogása, problémája van az Adatkezelő adatkezelésével kapcsolatosan, kérjük forduljon bizalommal hozzá, elérhetőség: +36 20 200 1709; info@viras.hu.

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, az adatkezelés korlátozását, valamint élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve ügyfélszolgálata útján.

Amennyiben az érintett álláspontja szerint jogait az Adatkezelő és/vagy az adatfeldolgozók megsértették, jogosult a Pp. szerint illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bírósághoz A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Ha az érintett az adatkezeléssel kapcsolatosan panaszt kíván tenni, azt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságánál teheti meg, a következő elérhetőségeken: székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.; levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 06-1/391-1400; fax: 06- 1/391-1410; e.mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu.

11. Hatósági együttműködés

Az Adatkezelő, amennyiben hivatalos megkeresést kap az arra jogosult hatóságoktól, úgy kötelező jelleggel átadja a meghatározott személyes adatokat.

Az Adatkezelő kizárólag olyan adatokat ad át az (1) pont szerinti esetekben, amelyek feltétlenül szükségesek a megkereső hatóság által megjelölt cél eléréséhez.

Kelt: Budapest, 2020. augusztus 13.

Scroll to top